A Gazdaságfejlesztő Szervezet célja, hogy hidat építsen a helyi vállalkozások és a közösségi kezdeményezések között. Programunk lehetőséget teremt arra, hogy a cégek társadalmi felelősségvállalásukat helyi kezdeményezéseken keresztül valósítsák meg.
Egy jó ügy mögött mindig emberek állnak – mi pedig hiszünk abban, hogy a helyi közösségek akkor fejlődnek igazán, ha összefognak.
Vállalkozása szívesen támogatna helyi CSR kezdeményezéseket?
Ossza meg velünk, milyen formában tudna bekapcsolódni, mi pedig segítünk megtalálni azt az feladatot, témát, vagy szervezetet, amelyhez vállalkozása a leginkább kapcsolódni tud.
Nem az a fontos, hogy mekkora, vagy milyen témájú a felajánlás, hanem hogy együtt valódi változást tudjunk elérni Tatabányán.
Programunkhoz várjuk önkormányzati intézmények, civil szervezetek, alapítványok, oktatási, szociális és kulturális intézmények, sportegyesületek, valamint minden olyan közhasznú vagy közösségi szervezet jelentkezését, amely Tatabánya javát szolgáló kezdeményezéseken dolgozik.
Minden jó ügy egy történettel kezdődik. Mutassák be kezdeményezésüket, osszák meg velünk, miben lenne szükségük segítségre, mi pedig segítünk megtalálni a megfelelő vállalati partnereket, akik szívesen állnak ügyük mellé, és hozzájárulnak elképzeléseik megvalósításához.
Néhány kedves történet az elmúlt időkből a tatabányai vállalatok segítő munikájából, ezúton is köszönjük felajánlásukat.
T-Szol Csoport nagy Bumm akcióiban az Óvárosi Bölcsőde korábban egyszínű, kopott, festéktől pergő kerítése vidám, színes megjelenést kapott, korábban a Szent Borbála Kórház kerítését újították meg. A BAV Tatabánya Kft.-nek is kerítésfestésben jeleskedett, részvételükkel a Sárberki Általános Iskola kerítése vált színesebbé.
Az országos „Bringás uzsonna” kampányhoz csatlakozott városunk és a Grundfos Tatabánya. Kitelepüléssel várták a kerékpárral közlekedőket, ezzel is támogatva azokat, akik használják ezt a környzetbarát és egészséges közlekedési formát.
A vállalati önkéntes összefogás keretében a Grundfos Tatabánya dolgozói téli meleg ruhákat gyűjtöttek azoknak a hajléktalanoknak, akik az Utcai Szociális Segítők Egyesülete segítségével jutnak naponta meleg ételhez és novembertől áprilisig éjszakánként fűtött szálláshoz, tisztálkodási lehetőséghez.
Értékes eszközzel, egy többfunkciós mászófallal bővült a Benedek Elek Óvoda tornaterme, amelyet a Becton Dickinson Hungary Kft. támogatásából tudott megvásárolni.
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata 2011-ben indította a „Kéz a kézben” elnevezésű programot, melynek keretében helyi vállalkozások és a helyi oktatási intézmények közötti sikeres együttműködések alakultak ki. A Beckton Dickinson Hungary Kft. például 14 évvel ezelőtt „fogadta örökbe” a Benedek Elek Óvodát, azóta az intézmény számtalan adománnyal, fejlesztéssel lett gazdagabb.
Hiszünk abban, hogy a közösen végzett munka nemcsak a környezetet szépíti meg, hanem a közösséget is erősíti.
Ébresszük fel álmából a város közös kincsét!
Generációk nyári szép emlékei kötődnek a tatabányai gyermektáborhoz. Egy különleges hely, ahol barátságok és közösségi élmények születtek.
Ma a tábor csendben várja, hogy újra megtelhessen élettel s gyerekzsivajjal.
Célunk, hogy a Balatonakali tábor a város és a helyi vállalkozások összefogásával ismét a tatabányai gyermekek örömét szolgálja